... amikor belépett az ajtón egy pillanatra találkozott a tekintetük. Ő gyorsan a pohara felé fordult. Nem akart vele találkozni. Nem volt szép ahogy otthagyta őt - a másik miatt. És most biztosan errefelé fog jönni...... hova máshova.
Gyorsan kiitta a maradék sört és felállt. Az ajtó felé menet még halkan a foga között egy "szerbuszt" morgott. De ekkor sem emelte fel a fejét.
Ahogy az ablak alatt eltolta a bringáját még besandított. Amennyire a száraz büdöskék között láthatta az a kettő éppen összeborultak.
-Huuh - sóhajtott és nagy lendülettel vetette át a lábát a hátsó kerék fölött. Nem szokta így. Máskor amikor együtt - a sör után - kijönnek a komával még beszélgetnek kicsit. Nem sietnek , hátha valamit még nem hoztak szóba.
Most is jó lett volna megbeszélni a diófa dolgát...... mikor lesz legközelebb?
Ahogy a töltés mellett bekanyarodott a "hármashíd" alá majdnem nekiment a falnak...
- No né ne....má
Máskor a sör meg a feles nem szokott ilyet tenni vele. Leszállt és azt a kis emelkedőt inkább tolta felfelé. Gondolta nem kell sietnie, azok még úgysem jönnek. Addig szépen hazaér. Inkább a boltot is hagyja holnapra. Még maradt cigi.
A ház elé érve már érezte.... el is komorult. Persze mondta a Teri a szilvát, de most mégis meglepődött. Kint van az udvaron az üst a kályha.....
-ggggrHhhhhaühhhm........ és köpött egyet.
Akkor ma biztos cibere lesz. Rúgott egyet a kutya felé. A kerékpárt hátratolta, a fészer oldalának támasztotta. Fordult hogy fát vág a tűznek. A csattanásra vissza se nézett - amikor a bringa eldőlt.........
- Ott rohadj meg. - és ment a kisbaltáér.
* * *
Nem akarta elhinni, hogy jól lát...... ez nem lehet.......... tényleg a Teri???
Hirtelen felállt a sör is kilöttyent az asztalra, két kezével végigsöpört a nadrágján - csak úgy megszokásból - hátha tisztábbnak tűnik. Ahogy az asszony felé lépett érezte, hogy túl nagy a lendület. Most jutott eszébe, hogy itt van a koma is. Átcikázott rajta annak a huszonvalahány évvel ezelőtti május elsejének a történése.... nem volt szép. Na.
Hát nem volt szép, ahogy nem bírt a vérivel. De hát mit tehetett. Úgy tudta, hogy már szétmentek.
Azért kezdett csak bele a szóba aztán meg tánc közben megcsapta a Teri hajának szaga. Valami más sampon lehetett. Nem érzett még ilyet.
Nem is ivott akkor sokat. Nem is kellett. A' nélkül is részeg volt. Nem látott ő akkor már senkit és semmit csak a Teri vállát és azokat a híres melleket bámulta. Nem gondolt ő arra sose, hogy egyszer "meglesz" neki is.....
Fél szemmel látta, hogy a koma is ugrik ("engedem had menjen")
de akkorra már a Teri kezét fogta. Nézték egymást erősen. (nocsak a szeme körül a ráncok mintha.....)
aztán a nő odahajolt és puszit adott jobbról ballról - nem volt ez szokás már közöttük, mióta "vége lett".
Annyira meglepődött, hogy ösztönösen átfogta a derekát. Érezte a csípőjén még kemény a hús és ahogy a két puszit kapta (adott is valamit a levegőbe vissza) a kopott kék munkásruhán át érezte, égette ......
.... ezt sose lehet elfelejteni. Ez az érzés ez nem változik.
A Teri két melle még mindég perzsel.
Utolsó kommentek
...SEGÍTSETEK!
...SEGÍTSETEK!
...SEGÍTSETEK!
...SEGÍTSETEK!
...SEGÍTSETEK!